A következő nap Lukenak végre sikerült meggyőznie Calumot, hogy hagyja ott egyedül a könyvtárnál. Vonakodva ugyan, de beleegyezett a feltételekkel, hogy nem hagyhatja el az épületet anélkül, hogy szólna neki. Néha Calum igazán úgy viselkedett mint az apja, és nem a legjobb barátja. Luke szokásos helyére, a könyvtár hátsó részébe indult, mely igazából pár könyvespolc mögött volt eldugva.
Miután átbotladozott a polcok közt a botjával valami kemény anyagba ütközött. Azonnal felismerte, hogy egy asztallal állt szemben, így kihúzott egy széket és lehuppant rá.
Halkan felsóhajtott, mielőtt a zsebében megkereste volna a telefonját és kihúzta volna azt a fülhallgatóival együtt, majd mindkettőt a fülébe illesztette és rányomott a lejátszás gombra, teljes hangerővel hallgatva a zenét. Letette a fejét a hűvös falapra, s lehunyta a szemeit.
...
Még mielőtt elaludhatott volna egy óvatos érintést érzett a vállán. Azonnal felkapta a fejét. Kivette a fülhallgatóit és elfordította a fejét, bár fogalma sem volt, hogy merre van az a valaki, aki megbökte.
"Uh, igen?" Kérdezte zavartan, nem volt biztos benne, hogy egyáltalán szemben van-e vele.
"Szia, öhm, én voltam az, aki beléd rohant tegnap. Nagyon sajnálom." Szólt az ismerős hang, hangszínén érezhető volt, hogy elpirult.
Bólintott. "Rendben van." Motyogta halkan újra az asztal felé fordulva.
Mozgolódást hallott, majd a szék nyikorgását a padlón, ahogyan valaki kihúzta azt. Tudta, hogy az a valaki úgy döntött, hogy leül, ő pedig úgy, hogy figyelmen kívül hagyja.
Utálta a szociális szituációkat.
Visszatette az egyik fülhallgatóját és újra a lejátszásra kattintva remélte, hogy az a valaki majd csodával határosan eltűnik. De mégis, egy igen hosszú csend után a hang megszólalt.
"Szóval, mit hallgatsz?"
"Egy zenét." Mondta fapofával reménykedve abban, hogy ezzel majd elijeszti.
"Kitől?"
"Egy bandától."
"Melyiktől?"
"Miért érdekes ez egyáltalán?"
Hallotta, hogy a fiú sóhajtott. Megint eltelt egy hosszabb csend, mire egyikőjük újra megtörte a kínzó csendet.
"Miért van rajtad napszemüveg? Itt olyan sötét van." Kérdezte a hang kíváncsian.
"Vak vagyok."
Aztán egy kínos csend állt be. Talán az, hogy vak elijesztette a furcsa fiút és nem akar majd vele többé szóba állni.
"Örvendek a találkozásnak Vak, a nevem Michael."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése